ANDERSEN: A HÓKIRÁLYNŐ
ÖTÖDIK MESE
a kis rablóleányról
Sötét rengetegen hajtottak keresztül, ahol a
hintó úgy világított, mint az égő fáklya. Meg is látták mindjárt az
erdei haramiák, s nem volt maradásuk.
- Aranyból van a hintó! Aranyból! - kiabáltak.
Előugrottak a sűrűből, elkapták a lovak zabláját, agyonütötték a
fullajtárt, a kocsist meg a kisinast, és Gerdát kiráncigálták az
aranyhintóból.
- Gömbölyű, takaros, látszik, hogy dióbélen hizlalták
- dicsérte egy öreg haramiaasszony. Bozontos szakálla volt, és sűrű
szemöldöke belelógott a szemébe. - Akár egy szép, kihizlalt bárány! Igen
jóízű lesz! - Azzal kihúzta éles kését; úgy villogott a pengéje, hogy
az embernek végigfutott a hátán a hideg.
- Juj! - visított fel a következő pillanatban;
kislánya, akit a hátán hordozott, a szilaj és neveletlen kis vadóc; úgy
beleharapott a fülébe, hogy öröm volt látni. - Te, te undok teremtés! -
rivallt rá az anyja, s megfeledkezett Gerdáról.
- Legyen a játszótársam! - kiáltotta a kis
rablóleány. - Adja ide a karmantyúját meg a szép ruháját, s aludjék
mellettem! - Olyat harapott megint az anyjába, hogy az nagyot ugrott, és
körbe forgolódott fájdalmában. Az erdei haramiák harsányan nevettek
rajta:
- Nicsak, milyen fiatalosan táncol a kölykével!
- Hadd üljek a hintóba! - kiáltotta a kis rablóleány,
s amit akart, az úgy is lett, mert nagyon makacs teremtés volt, s el is
kényeztették alaposan. Bele is ült a kis Gerdával a hintóba, s
árkon-bokron keresztül hajtott az erdő sötét mélye felé. A kis
rablóleány annyi idős lehetett, mint Gerda, de erősebb, vállasabb és
sötétebb bőrű; a szeme fekete és szomorkás tekintetű. Hirtelen megölelte
Gerdát, és azt mondta:
- Ne félj, nem ölnek meg addig, amíg én meg nem haragszom rád. Ugye, te királykisasszony vagy?
- Nem - felelte Gerda, s elmondta a rablóleánynak minden hányattatását, beszélt neki Kayról meg arról, hogy mennyire szereti.
A rablóleány komolyan ránézett, bólintott, és azt mondta:
- Akkor sem ölnek meg a haramiák, ha megharagszom
rád, mert akkor magam öllek meg. - Aztán felszárogatta Gerda könnyeit,
és belemélyesztette a kezét a puha és meleg karmantyúba.
Egyszer csak megállt a hintó; egy rablóvár udvarának
közepén voltak. A vár falán hatalmas repedések tátongtak, hollók és
varjak röppentek ki réseiből, s óriási vérebek vágtattak elő; akkorák,
hogy széttéphettek volna egy embert. Ugatni nem ugattak, mert úgy
idomították őket.
Az ódon, füstfogta teremben nagy tűz égett a kőpadló
közepén, füstje felgomolygott a mennyezetre, s ott tört ki a szabadba;
ahol rést talált. Egy nagy üstben leves fortyogott, s nyársakon
vadnyulak meg házinyulak sültek.
- Ma éjjel velem alszol meg az állatkáimmal - mondta a
rablóleány. Ettek, ittak, aztán behúzódtak, egy sarokba, ahol
szalmazsákok meg szőnyegek hevertek. Fölöttük a léceken, rudakon vagy
száz galamb bóbiskolt, s a két kislány közeledtére mozgolódni kezdtek.
- Ezek az én galambjaim! - mondta a rablóleány, s
elkapta a szélsőt. Megragadta a lábait, s úgy megrázta, hogy az rémülten
vergődött a kezében. - Csókold meg! - kiáltotta, és Gerda arcába vágta a
galambot. - Ott meg az erdei alattvalóim ülnek - mutatott egy
falmélyedésre, amelyet lécekből tákolt ajtó rekesztett el. -
Vadgalambok; zárva kell tartani őket, mert különben kirepülnek! Ez meg
az én kedves öreg állatom. Bé! - és egy rénszarvast vonszolt elő az
agancsánál fogva. Az állat nyakán rézabroncs csillogott, azon vastag
kötél. - Ezt is rövid pórázon kell ám tartani, mert különben megszökik.
Minden este megcsiklandozom éles késemmel a nyakát; attól nagyon fél. -
És a falrepedésből hosszú pengéjű kést húzott elő, s végighúzta a
rénszarvas nyakán. A szegény állat rémülten rúgkapált, a rablóleány
jóízűt nevetett rajta, aztán a fekhelyéhez húzta Gerdát.
- A kést is magad mellé teszed, ha lefekszel? - kérdezte Gerda, és félősen nézte az éles kést.
- Igen, mellettem van akkor is, ha alszom - felelte a
rablóleány. - Sose tudni, mi történik. De mondd csak el még egyszer,
mit is meséltél a pajtásodról, s mért is vetted nyakadba a világot! - És
Gerda újra elmondta töviről hegyire a történetét; fölöttük búgtak a
ketrecben a vadgalambok, a szelídek békésen aludtak. A kis rablóleány
egyik kezével átkarolta Gerda nyakát, a másikban a kést szorította, s
már aludt is, hallatszott nyugodt lélegzete. Hanem Gerdának nem jött
álom a szemére, hiszen azt se tudta, mi vár rá, élet vagy halál. A
lobogó tűz körül rablók üldögéltek, ittak, duhajkodtak, a haramiaasszony
meg bukfenceket hányt széles jókedvében. A kis Gerda szívszorongva
nézte.
Odafönt megszólaltak a vadgalambok:
- Bur-ruk, bur-ruk! Mi láttuk a kis Kayt! Fehér madár
röpítette a szánkóját, ő maga meg a Hókirálynő szánján ült, alacsonyan
szálltak az erdő fölött; mi a fészkünkben ültünk, a Hókirálynő ránk
lehelt, s csak ketten maradtunk életben, a társaink mind odavesztek.
Bur-ruk, bur-ruk!
- Mit mondtatok? - nézett föl a kis Gerda. - Hová ment a Hókirálynő? Mit tudtok róla?
- Azt gondoljuk, a lappok földjére röpült a szánján,
ott lehet a birodalma, mert ott soha el nem olvad a hó meg a jég.
Kérdezd csak meg a rénszarvast!
- Igen, ott örök a hó meg a jég, és gyönyörű az élet!
- sóhajtotta a pányvára kötött rénszarvas. - Szabadon szökellhet a
szarvas a fehéren vakító; tágas völgyekben. A Hókirálynő ott ütötte fel a
nyári sátrát, de téli palotája fenn van az Északi-sark felé, azon a
szigeten, amit Spitzbergáknak hívnak.
- Ó, Kay, kedves kicsi Kay! - suttogta Gerda.
- Elhallgass, mert beléd vágom ezt a nagy kést! -
intette csendre a rablóleány. Gerda reggel elmondta neki, amit a
vadgalamboktól hallott, s a kis rablóleány igen komoly arcot vágott, de
aztán megrázta a fejét és azt mondta:
- Hihetetlen! - Mégis megkérdezte a rénszarvastól: - Tudod-e, merre van a lappok földje?
- Ki tudhatná ezt nálam jobban? - felelte a szarvas,
és felragyogott a szeme. - Ott születtem, ott nevelkedtem, ott
nyargalásztam a fehér hómezőkön.
- Jól figyelj! - szólt a rablóleány Gerdához. -
Látod, a férfiak mind elmentek, csak anyám maradt itt. Ő reggelenként
meghúzza a nagy üveget, aztán szundít egyet, s akkor majd meglátjuk, mit
tehetünk.
Azzal kiugrott az ágyból, az anyja nyakába borult, megráncigálta a szakállát, és kedvesen köszöntötte:
- Szép jó reggelt, édes bakkecském!
A haramiaasszony csupa szeretetből olyan fricskát adott neki, hogy kék-zöld lett az orra.
Aztán csakugyan húzott egy jót az üvegből az asszony,
majd elszundított. A rablóleány csak ezt várta, odament a
rénszarvashoz, és így szólt hozzá:
- Szívesen megcsiklandoználak még néhányszor a
késemmel, mert olyankor mindig olyan mulatságosan viselkedet, de ez most
már mindegy. Eloldom a kötőfékedet, és szabadon bocsátalak, hogy
elvágtathass szülőföldedre, a lappok országába, s magaddal vihesd ezt a
kislányt. A Hókirálynő palotájában él a legkedvesebb pajtása. Különben
magad is hallhattad a históriát, elég hangosan mondta, te meg mindig
hallgatózol.
A rénszarvas boldogan szökdelt; a rablóleány a hátára
ültette a kis Gerdát, nyeregnek a kisvánkosát adta alája, s nagy
gondosan hozzá is kötözte a kislányt a szarvashoz.
- Most már mindegy! - mondta. - Visszaadom a prémes
csizmádat is, mert hideg lesz ott északon. Hanem a karmantyúdat
megtartom, mert az nagyon tetszik nekem! Nem fázol azért, ne félj!
Odaadom az anyám kesztyűjét, akkora, hogy a könyöködig ér. Húzd fel no!
Nicsak, akkora benne a kezed, mint az én csúfságos anyámé!
A kis Gerda sírva fakadt örömében.
- Ne bőgj, azt nem szeretem! - kiáltott rá a kis
rablóleány. - Most már végre vidámabb arcot vághatnál! Nesze, itt van az
útra két kenyér meg egy sonka, ha megéhezel! - Fölkötötte azt is a
rénszarvas hátára, aztán kitárta az ajtót, becsalogatta a nagy kutyákat,
végül elvágta a szarvas kötőfékét éles késével, és rákiáltott az
állatra:
- Vágtass! Úgy vigyázz erre a kislányra, mint a szemed világára!
Gerda odanyújtotta nagykesztyűs kezét a
rablóleánynak, és elbúcsúzott tőle. A szarvas már röpült is vele
árkon-bokron, sötét rengetegen át, mezőkön, mocsarakon keresztül, ahogy
csak bírta a lába. Mögöttük farkasok üvöltöttek, hollók károgtak a fejük
felett. "Zupp, zupp!" - hangzott odaföntről, mintha az ég hirtelen
elvörösödött volna.
- Ó, az északi fény, a rég nem látott északi fény! - kiáltott fel a rénszarvas. - Nézd, hogy tündököl a magasban!
És röpült tovább, mind sebesebben, éjjel-nappal
vágtatott pihenés nélkül. Mire a két kenyér meg a sonka elfogyott,
megérkeztek a lappok országába.
folytatás: holnap
Kövess facebookon, ahol sok érdekességről olvashatsz és villámjátékokban is részt vehetsz időről időre! Katt ide >> Mirtusz oldalam a facebookon
Iratkozz fel hírlevélre, hogy elsőként értesülj az újdonságokról,
akciókról, s ingyenes ajándékaim is letölthesd! Most 500,- KUPONért kattints
ide---> ajándékok letöltése, feliratkozás
Megjegyzések
Megjegyzés küldése